Az időbeosztásom és az időjárás függvényében megpróbálok minden nap 60-80 percnyi  időt szakítani arra, hogy kiszellőztessem a fejem. Egy ideje hulladékgyűjtéssel egészítem ki a sétákat.

A lakókörnyezetünkben lévő természetvédelmi területen ebsétáltatás közben rendre megfogalmazódik bennem a kérdés: vajon kik és milyen megfontolásból tekintik kommunális hulladéklerakónak a természetet?

Egy ideje szokásommá vált, hogy a pórázokkal együtt egy vásárlások alkalmával kapott nejlonzacskót is magammal viszek és egyfajta spontán kezdeményezésként összeszedem a honfitársak által hátrahagyott szemetet. A hulladékminta alapján kirajzolódni látszik az ökokukás szociológiai toposza. Talán nem tévedek sokat, ha a dobozos sörök márkajelzéseiből (Sárkány, Fradi, Arany Hordó és diszkontáron terített noname márkák), a használt óvszer csomagolásokból, az eldobált panírzsebkendőkből, chipses tasakokból és bizonytalan eredetű autóalkatrészekből, építési hulladékokból arra következtetek, hogy ez a szofisztikáltnak erős felindulásból sem nevezhető fogyasztói réteg a demokrácia elveit egészen sajátos módon értelmezi, ugyanakkor a társadalmi felelősség fogalomköre csupán absztrakció számára.